Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Tanulmányi csapatversenyt hirdet a Magyar Tudományos Akadémia

2022. október 19.

Diákok és kutatók a fenntartható jövőért – Tanulmányi csapatversenyt hirdet középiskolásoknak az Akadémia

A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányi csapatversenyt hirdet klímaválság és fenntartható fejlődés témakörben 9–12. osztályos diákoknak. A versenyre 2022. október 19-én 16 óráig lehet nevezni. A legjobban teljesítő csapatoknak és tanáraiknak értékes díjakat ajánl fel az MTA, a döntő győztesei pedig elutazhatnak a Franciaországban épülő kísérleti erőműhöz, a magyar részvétellel is épülő ITER-hez.

Klímaváltozás? A szakértők már sokkal inkább klímaválságot, sőt klímavészhelyzetet emlegetnek. Elkerülhető a civilizációnk összeomlása? Hogyan függ össze a felmelegedés problémája a természeti erőforrások pazarlásával, a természetkárosítással és a túlfogyasztással? Mit tehet az emberiség, és mit tehet az egyes ember, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése az iparosodás előtti időkhöz képest legalább 2 Celsius-fok alatt maradjon?

A fenti kérdésekkel mindannyiunknak foglalkozni kell azokért, akiknek a jövője a tét. Az MTA számára az egyik legsürgetőbb lépés, hogy hiteles forrásokon alapuló ismereteket közvetítsen, valamint eszközöket adjon a leginkább érintett korosztály tagjainak kezébe ahhoz, hogy maguk is elmélyedjenek a témában, és hatékonyan felléphessenek a fenntartható jövőért. 

A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányi versenyt hirdet annak érdekében, hogy erősítse a középiskolás korosztály tájékozottságát és vitakészségét a fenntarthatóság témájában, hiteles tudást adjon, és cselekvésre ösztönözzön.

„A fenntartható jövőért még lehet mit tenni, ám ehhez közösen kell cselekednünk, méghozzá késlekedés nélkül” – hangsúlyozta Freund Tamás, az MTA elnöke a verseny alkalmából a diákoknak küldött videóköszöntőjében (amely itt érhető el).

Az Akadémia annál is inkább fontosnak tartja a fiatalok megszólítását és támogatását, mert érzékeli a probléma generációs jellegét, vagyis azt, hogy a fiatalok szenvedik el a korábbi évtizedek technológiai fejlődésének, az idősebb generációk sok tekintetben pazarló életmódjának negatív következményeit.

Az MTA a szervezésen túl a verseny szakmai hátterét is biztosítja. A versenyfeladatok és a felkészülést segítő szakmai tartalmak kidolgozásában a terület legkiválóbb kutatói, így Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, Bartholy Judit klímakutató vagy Boda Zsolt társadalomkutató vettek részt pedagógusokkal, oktatási szakértőkkel együttműködve.

A 2022. októbertől 2023. januárig tartó, magyar nyelvű tanulmányi versenyen magyarországi és határon túli, magyar nyelven (is) oktató középiskolák háromfős diákcsapatai mérhetik össze tudásukat. A három fordulóból álló verseny teszteli a diákok lexikális és alkalmazott tudását, próbára teszi tájékozottságukat és kreativitásukat. A csapatok felkészülhetnek és versenyezhetnek önállóan, de igénybe vehetik felkészítő tanár segítségét is.
A legjobban teljesítő csapatok és felkészítőik értékes tárgynyereményekben részesülnek, a győztes csapat és felkészítő tanára pedig többnapos szakmai utazást nyer a dél-franciaországi kísérleti fúziós erőműhöz, a magyar részvétellel is épülő ITER-hez. 

Díjat nemcsak a döntőben való részvételért, hanem – meghatározott tesztpontszám elérése esetén – fordulónként is lehet kapni. 

A csapatok 2022. október 19-én 16 óráig nevezhetnek a versenyre, amely két online fordulóból és egy élőben megtartott döntőből áll.
A döntőt a Magyar Tudományos Akadémia Székházában rendezik meg 2023. január 14-én. Az eseményt az MTA élőben közvetíti a YouTube-csatornáján.
A részvétel pontos feltételeiről és minden, a versennyel kapcsolatos tudnivalóról a verseny.mta.hu oldalon tájékozódhatnak.

Háttér:

A Magyar Tudományos Akadémia 2021-ben indította el Középiskolai MTA Alumni Programját. A program célja, hogy az Akadémia köztestületének tagjai – köztük a legtöbb magyar kutató – a legfogékonyabb generáció, a középiskolások körében népszerűsítsék a tudományos és kreatív gondolkodást. Freund Tamás felhívására eddig a 18 ezer fős köztestület csaknem 1700 tagja vállalta, hogy akár saját középiskolájában, akár más hazai vagy határon túli középiskolában előadást tart. 

A programhoz eddig több mint 100 iskola csatlakozott 200-nál is több előadással.

Az MTA az Alumni Programon keresztül idén kitüntetett figyelmet szentel a klímaváltozás és fenntarthatóság problémájának. A szakterület kutatói által kidolgozott, folyamatosan bővülő, változatos tartalomcsomag videókkal, infografikákkal, szöveges segédanyagokkal és hiteles szakirodalmi forráslistákkal segíti a téma alapos megismerését, valamint a tanulmányi versenyre való felkészülést.

A verseny logója és kapcsolódó fotók szabad felhasználásra ide kattintva érhetőek el, és a linken érhető el Döbrösi Laura videóajánlója a diákoknak versenyről.

Kapcsolat:

MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály 
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.
Telefon: (06-1) 411-6102
E-mail: sajto@titkarsag.mta.hu

Részletek

Dátum:
2022. október 19.
Esemény kategória: